Szülőfalum temetőjébe lépve elgondolkodtam mit is jelent nekem a Halottak napja, milyen emlékek fűződnek hozzá.
Kiskoromban szép, pislákoló fényű temetőt jelentette. Azt hogy hamarosan jön a Mikulás és a Jézuska, és kapok egy csomó csokit meg valamicske ajándékot.
Emlékszem mikor mentünk édesapám szülőfalujának temetőjébe – a kölcsön autóval sofőröstül (értsd: apukám valamelyik kollégája szívességből elvitt minket) – mindig néztem kifelé az ablakból és – mint a Shrekben a szamár kérdi, hogy „Ott vagyunk már?” – körülbelül 5 percenként arról faggattam szüleimet, hogy ugye azok már hófelhők és mire visszaérünk haza már esni fog a hó? Emlékeim szerint sosem esett.
Felső tagozatban a kérdés maradt már csak a hagyományok és a folytonosság kedvéért is. Annyival lett több a temetőlátogatás, hogy ilyenkor, mint egyfajta kifutón végigvonultunk az új kabátokban, lábbelikben, amit már télire vettek szüleink és itt lehetett először felvenni.
Felső tagozat utolsó évében már kicsit más volt az érzés. Nem érdekelt annyira sem az új kabát, sem az új csizma. Ekkorra sajnos eggyel nőtt azon szeretteink száma, akikért gyertyát gyújtunk. Édesapám már nem velünk sétált a temetőben, hanem „ott várt minket”.
Külön elvonulva, egyedül a férjemmel. És amilyen gyorsan csak lehet.
Az én szemem és mozdulatom ne fürkéssze senki. A szeretet fokmérője pedig nem az, hogy mennyi időt töltök el ott vagy épp milyen virágot vagy mécsest vittem. Igaz ezzel sok öregasszonynak szerzek álmatlan éjszakát, de megnyugodhatnának már, így is épp elég beszédtémát szolgáltattam kicsiny falumnak.
¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯¯V-Moto'Rock : Gyertyák
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Utolsó kommentek